OECD Multilingual Summaries

Climate Change Mitigation

Policies and Progress

Summary in Hungarian

A klímaváltozás mérséklése

Politikák és előrehaladás

Összefoglalás magyarul

A klímaváltozás leküzdése nehéz politikai kihívást jelent, mely nagyfokú bizalmat és együttműködést kíván meg az országoktól. Ahhoz, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedése 2 °C alatt maradjon, a globális üvegházgáz‑kibocsátásnak 2050‑re 40–70%‑kal a 2010‑es szint alatt, 2100‑ra pedig nulla közelében vagy negatívnak kell lennie. A jelenlegi trendek folytatódása esetén nagy a valószínűsége annak, hogy a hőmérséklet emelkedése a célul kitűzöttnél jóval nagyobb mértékű lesz, ami növeli az ökoszisztémák súlyos, visszafordíthatatlan károsodásának és a mezőgazdasági rendszerek jelentős működési zavarának kockázatát, továbbá az emberi egészségre gyakorolt káros hatások megjelenését már ebben a században és azt követően is.

Ez a jelentés a 34 OECD‑tagország, az Európai Unió és 10 partnergazdaság (Brazília, Kínai Népköztársaság, Kolumbia, Costa Rica, Indonézia, India, Lettország, Litvánia, az Orosz Föderáció és Dél‑Afrika) klímaváltozás‑mérséklési politikáiban megfigyelhető trendekről és előrehaladásról számol be. Célja, hogy átláthatóbbá és szélesebb körben ismertté tegye a klímaváltozás‑mérséklési célokat, valamint azt, hogy milyen mértékben alkalmazzák az egyes gazdasági szektorokban a széndioxid‑árazási eszközöket és az üvegházgáz‑kibocsátás csökkentését célzó egyéb politikákat.

A klímaváltozás‑mérséklési politikák vonatkozásában az alábbi főbb fejlemények kerültek meghatározásra:

• A vizsgált országok összesített üvegházgáz‑kibocsátása az 1990‑es évek óta folyamatosan nő, bár az egységnyi bruttó hazai össztermékre (GDP‑re) jutó üvegházgáz‑kibocsátás szinte minden esetben csökkent. A pénzügyi válság utóhatásaként sok esetben csökkent a kibocsátás az elmúlt években, ám ez a trend azóta visszafordult a megélénkült gazdasági tevékenység, illetve a fukusimai nukleáris baleset eredményezte atomenergia‑politikai változások következtében. Bár néhány országban csökkent a kibocsátás, több erőfeszítés szükséges az összes ország részéről az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményében (UNFCCC) megfogalmazott elvekkel összhangban, hiszen csak így előzhető meg az ember okozta veszélyes klímaváltozás.
• Bár az alacsony széndioxid‑kibocsátású energiaforrások használata növekszik, a legtöbb ország még mindig fosszilis tüzelőanyagokkal oldja meg a gazdaság energiaellátását, és továbbra is támogatja a fosszilis tüzelőanyagok előállítását és használatát. 2012‑ben például a szén – a leginkább karbon‑intenzív tüzelőanyag – még mindig 45%‑át adta a vizsgált országok elektromosáram‑termelésének. Bár számos ország eredményesen reformálta a fosszilis tüzelőanyagok használatát ösztönző támogatásokat, sok ország továbbra is támogatja a fosszilis tüzelőanyagok előállítását és használatát.
• Az energiaadókat fokozatosan úgy alakítják át, hogy tükrözzék a tüzelőanyagok széntartalmát, és egyre több joghatóság alkalmaz széndioxid‑kibocsátási adókat a széndioxid‑kibocsátás explicit árazására. Az energia‑ és széndioxid‑kibocsátási adókkal megterhelt összes kibocsátás részesedése azonban még mindig alacsony, az adókulcsok nagysága pedig mindezidáig nem bizonyult elegendőnek a technológiai változtatások ösztönzéséhez és a fogyasztói magatartás számottevő megváltoztatásához. A vizsgált országok közül 15‑ben nemzeti vagy szubnacionális szinten már vagy bevezették, vagy tervezik a széndioxid‑kibocsátási adók bevezetését.
• Egyre több nemzetközi, nemzeti és szubnacionális joghatóság vezet be kibocsátáskereskedelmi rendszereket, de a kibocsátási egységek árai alacsonyak. Kibocsátáskereskedelmi rendszerek az Európai Unióban, valamint nemzeti szinten Koreában, Új‑Zélandon és Svájcban működnek. Kína eddig hét városban és tartományban vezetett be kísérleti kibocsátáskereskedelmi rendszereket; jelenleg az egész gazdaságra kiterjedő rendszer bevezetését tervezi. Kaliforniában és kilenc északkeleti USA‑tagállamban, Kanada Québec tartományában, valamint két japán városban, Tokióban és Szaitamában is működnek szubnacionális kibocsátáskereskedelmi rendszerek.
• Számos vizsgált ország a közelmúltban megreformálta a megújuló energiák támogatását célzó politikáit: ennek jegyében visszaszorították a betáplálási tarifák alkalmazását, ugyanakkor fokozták a betáplálási felár és a versenytárgyalások alkalmazását. Ugyancsak széles körben alkalmazzák az erőművek számára meghatározott kibocsátási normákat, a járművek számára előírt üzemanyag‑takarékossági normákat, valamint az épületek számára előírt energiahatékonysági normákat is. A fenti politikák bevezetéséhez és alkalmazásához más célkitűzések – mint például az energiabiztonság, a levegőminőség és az emberi egészség javítása – is ösztönzőül szolgálhatnak.
• Az energiával kapcsolatos kutatás‑fejlesztés‑hasznosításra fordított állami kiadások GDP százalékában kifejezett aránya továbbra is alacsony, habár az alacsony széndioxid‑kibocsátású technológiákra, mint például az energiatárolásra, az okos energiahálózatokra, a korszerű üzemanyagokra és járművekre, valamint a széndioxid‑leválasztásra és tárolásra allokált energiavonatkozású kutatás‑fejlesztés‑hasznosítási ráfordítások részesedése növekvőben van. 2012‑ben 22 OECD‑tagország együttesen mintegy 13 milliárd USD‑t fordított energiával kapcsolatos állami kutatás‑fejlesztés‑hasznosításra, elsősorban a megújuló energiaforrások, az energiahatékonyság és a nukleáris energia területén. A széndioxid‑leválasztási és tárolási technológiák egyes országokban a fosszilis tüzelőanyagokra fordított állami kutatás‑fejlesztés‑hasznosítási kiadások több mint felét teszik ki. A magánszektor szintén fontos forrása az energiával kapcsolatos kutatás‑fejlesztés‑hasznosítási ráfordításoknak.
• Míg a vizsgált országok zöme mindezidáig csak korlátozott intézkedéseket tett a mezőgazdaságból származó üvegházgáz‑kibocsátás csökkentésére, egyes országok jelentős előrehaladást értek el az erdőirtás visszaszorítása terén, és eredményesen kezelik az egyéb nem energetikai szektorokból származó üvegházgáz‑kibocsátás csökkentésének kérdését is. Egyes országokban a mezőgazdaság, az erdőirtás, a hulladék és az ipari eljárások jelentős forrásai az üvegházgáz‑kibocsátásnak. A mezőgazdasági szektor kibocsátás‑intenzitása 1990 óta számos országban csökkent. Ennek ellenére azonban a kibocsátás‑mérséklési politikák bevezetése nagy kihívást jelentő feladatnak bizonyult a szektorban, részben a mezőgazdasági kibocsátást mérséklő alacsony költségigényű technológiák korlátozott elérhetősége miatt. Egyes országok (pl. Brazília) jelentős eredményeket értek el az erdőirtások arányának csökkentésében, jóllehet magas kezdőértékről indultak. Az iparból és a hulladékgazdálkodási szektorból származó üvegházgáz‑kibocsátás csökkentésére a gazdasági eszközök, a szabályozások és a tájékoztató programok kombinációját alkalmazzák.

A vizsgált országok szinte mindegyike vállalt 2020‑ig megvalósítandó, az ENSZ éghajlatváltozási keretegyezményében vagy a kiotói jegyzőkönyvben meghatározott klímaváltozás‑mérséklési célkitűzéseket vagy célokat, mely célok jellege és nagysága a nemzeti körülményeket tükrözi. Számos ország saját nemzeti éghajlatvédelmi vállalásokat (angol rövidítéssel: INDC – Intended Nationally Determined Contributions) is bejelentett a 2020 utáni időszakra. Az Egyesült Királyság nemzeti szintű, kötelező érvényű, hosszú távú klímaváltozás‑mérséklési célokat és rövid távra szóló szénköltségvetést fogadott el; emellett Dánia, Finnország, Franciaország és Norvégia is hasonló megoldásokat alkalmaz, illetve fontolgatja alkalmazását. Sok más ország is tűzött ki nemzeti célokat a releváns mutatószámok, mint például az üvegházgáz‑kibocsátás, a megújuló energiák, az energiahatékonyság és az erdővel borított területek vonatkozásában.

Még ha sikerül is teljes mértékben megvalósítani az eddig bejelentett saját nemzeti éghajlatvédelmi vállalásokat és nemzeti célokat, a fennmaradó (a 2 °C alatt tartott hőmérséklet‑emelkedésnek megfelelő) globális szénköltségvetés nagyjából 2040‑re így is kimerül, ha csak nem kerül sor hathatósabb intézkedésekre. Bár a vizsgált országok zöme már ért el némi előrehaladást a klímaváltozás‑mérséklési célkitűzéseik és céljaik teljesítése terén, sokan olyan röppályán mozognak, amely jó eséllyel ellaposodik, ha nem következik be jelentős növekedés az éves kibocsátás‑csökkentési ráták területén.