1887

Modernising Government

The Way Forward (Hungarian version)

image of Modernising Government

Az állam, a kormány, a közigazgatás modernizálása, 21. századi követelményekhez való igazítása, tevékenységének az állandóan változó társadalmi, politikai, gazdasági, szociális feladatok megoldására való átalakítása minden állam—akár fejlett,

akár kevésbé fejlett— egyik lefontosabb gondja. A magyar kormányok is programjaikba iktatták a kormányzat, a közigazgatás reformját, néhány lépést ebbe az irányba már meg is tettek. A korszer űsítés azonban nem vált széleskörűvé, s nem állítható az

sem, hogy az életbeléptetett változások hatása átüt ő erejű lett volna. Az okokat keresve sok mindenre hivatkozhatnánk, most csak egyet említünk meg: a nemzetközi tapasztalatok, próbálkozások összefogott, értékelt ismeretének hiányát.

Az OECD Párizsban székel ő központja sietett a kormányok segítségére, neves tudósok, egyetemi oktatók, elméleti és gyakorlati szakemberek közrem űködésével összeállítatta ezt a kötetet, amely, mint látni fogjuk az OECD tagországaiban folyó

államszervezési, különösen a közigazgatás, kormányzás terén fellelhet ő gondokat, s ezek megoldására tett intézkedéseket dolgozza fel, elméleti igénnyel, és ugyanakkor a gyakorlati hasznosíthatóságra egyaránt tekintettel. Könyvünk

felbecsülhetetlen segítséget nyújt az országunkban folyó modernizálódási törekvések megalapozásához is, egyben a közigazgatási szakemberképzés alapdokumentuma is lehet. A magyar kiadásnak sajátossága a már több országban lefordítva közreadott kötethez képest, hogy az alapm űvet kiegészíti öt olyan értékel ő bírálattal, amely az összehasonlító közigazgatás legrangosabb és legrégibb nemzetközi folyóiratában jelent meg, további tájékoztatást adva az általános tendenciák érvényesíthet őségének feltételeiről és korlátairól.

Hungarian Also available in: English, Spanish, French, Korean

Modernising Government (Summary in German) / Modernising Government (Summary in German)

German Also available in: Dutch, Korean, Japanese, Italian, Spanish, All

This is a required field
Please enter a valid email address
Approval was a Success
Invalid data
An Error Occurred
Approval was partially successful, following selected items could not be processed due to error